ÖKO

Mit jelent az, hogy ökoiskola?

Az „öko” szócska előtagként egyre több helyen szerepel. Van mar ökopiac, ökoturizmus, ökogazdálkodás. Ezekben a szószösszetételekben az „öko” szócska mindig arra utal, hogy a tevékenységet olyan módon végzik, hogy közben a lehető legnagyobb mértékig megpróbálják tiszteletben tartani az élővilág érdekeit,  megpróbálnak minél kisebb károsodást okozni az ökoszisztémának. Az ökoiskolák tehát olyan iskolák, melyek a fent leírt elvek alapján igyekeznek működni. Az ökológusok sokszor tiltakoznak az „öko” szócska ilyen használata ellen, mondván, hogy az ökológia egy szaktudomány és ne használják mindenféle egyéb célra ennek a tudományágnak a nevét. Egyet lehet érteni az ökológusok érveivel, de mivel a magyarországi hálózat része egy nemzetközi hálózatnak, mely már az ökoiskola nevet használja, így nem lenne szerencsés új nevet kitalálni. Az öko szócska további előnye az is, hogy éppen úgy utalhat az ökonómia tudományára, melyen manapság közgazdaságtant értünk, de eredeti jelentésében a minket körülvevő világra, házunk környékére utal. Az ökoiskolák filozófiája szerint az ökológiai és ökonómiai érdekek összeegyeztethetők. Az ökoiskola: az ökológia és az ökonómia harmóniája.

Mitől ökoiskola egy iskola?

Az emberiség jelenlegi legnagyobb kihívása a környezeti válság. A környezettudatosabb életvitel kialakítása a válsággal való megküzdés egyik fő eszköze. Ehhez a célkitűzéshez járulnak hozzá az ökoiskolák iskolafejlesztő munkájuk során azzal, hogy a jövő generációk nevelése során a környezettudatosan cselekvő állampolgár eszményképét tartják szem előtt.

Egy ökoiskola abban különbözik egy átlagos iskolától, hogy nem csak a tanításban érvényesülnek a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának elvei, hanem az iskolai élet minden területén; az iskola működtetése terén éppúgy, mint a gyerekek étkeztetése vagy a táborok szervezése során.

Az iskolai munkához több szálon kapcsolódik a helyi közösség. A helyi környezeti értékek és gondok részét képezik az iskola pedagógiai munkájának, a helyi pedagógiai programba beágyazottan.

Forrás: https://ofi.oh.gov.hu/mi-az-az-okoiskola

 

A mi ÖKO iskolai programunk

„Az igazi természetvédő az, aki tudja, hogy a világot nem a
szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kölcsönözzük.”

/John James Audubon/

Ennek tükrében kell kialakítanunk a tanulói hozzáállást bolygónkhoz, környezetünkhöz. Ezt a rendkívül felelősségteljes, tudatos magatartást, mint egy kis magot elvetjük tanulóink személyiségében. Hisszük, hogy közös erővel ki tudjuk csíráztatni ezt a magot és az elméleti síkról gyakorlati szintre emelkedik környezettudatos tevékenységük melyet napi tevékenységük során alkalmaznak.. Ennek érdekében minden szinten , azaz iskolai, szaktantárgyi, szabadidős tevékenységek keretében megcélozzuk az Öko iskola címének méltó viselését . Természetesen az öko iskola szellemében igyekszünk minden tantárgynál kihasználni a tantárgy által nyújtott lehetőségeket. Célunk minden tantárgyat minél zöldebb szellemben tanítani . A szabadidő hasznos eltöltését változatos szakkörök és egyéb foglalkozások segítik (kézműves foglalkozás, gyógytorna, foci, énekkar, hitoktatások, angol-, matematika-, természetbúvár-, kézilabda szakkör ). A délutáni napközis és tanulószobás foglalkozásokon is feladatunknak tekintjük a pazarló életmód minél nagyobb mértékű visszaszorítását. (pl.kézmosás időtartama rövid legyen, ezzel is felhívjuk tanulóink figyelmét a fogyó vízkészleteink megóvására, minél több idénygyümölcs fogyasztása stb…) Iskolánk sajátossága, hogy kis létszáma ellenére a környező tanyavilágból és szomszédos településekről is tanulnak itt diákok. Ezt előnyként könyvelhetjük el, mivel a különféle életformákat, tapasztalatokat hitelesen be tudják mutatni egymásnak a tanulók.